• ÉLETMÓD
  • UTAZÁS
  • OTTHON
  • GASZTRO
  • SPORT
  • KÖZÉLET
  • SZABADIDŐ
  • SZTÁRVILÁG
  • ZÖLD
  • ÉRDEKES

ÉRDEKES


A böglyök, és nem a ragadozók ellen védenek a zebrák csíkjai
2012.02.10. 13:56 Szerző: Színesvilág
A böglyök, nem pedig a ragadozók ellen védenek a zebrák csíkjai - derítették ki magyar és svéd kutatók, akik eredményeikről a Journal of Experimental Biology (JEB) című folyóiratban számoltak be.

A böglyök (Tabanidae) csípése igen fájdalmas, a rovarok betegségek hordozói, a vérszívók elleni védekezés gátolja az állatokat a legelésben, s így kisebb a testsúlygyarapodásuk.
    

Régóta viták tárgyát képezi a tudományos világban, hogy mi is lehet a szerepe a zebrák testmintázatának, egyes vélemények szerint a csíkok a magas fűben való rejtőzködést segítették elő. Más elképzelések szerint a csíkoknak vizuális illúziókeltés volt a szerepe, ugyanis a valóságosnál nagyobbnak láttatják a zebrát, ami előny lehet a ragadozókkal szemben. Felvetődtek olyan elképzelések is, hogy az egyéni jellegzetességeket mutató testmintázat a párválasztás során jelenthet előnyt. Az ELTE és a Lundi Egyetem kutatói viszont arra jöttek rá, hogy a keskeny csíkok kevéssé "vonzóak" a vérszívó rovarok számára.
    

Horváth Gábor, az ELTE Biológiai Fizikai Tanszékének docense szerint a böglyöket vonzza a vízszintesen polarizált fény, mivel a vízről tükröződő fény is vízszintesen polarizált. A bögölyfélék mindig víz közelében rakják le petéiket, ugyanis lárváiknak víz, vagy nedves talaj szükséges a kifejlődéshez, ezért a rovarok a vízszintesen polarizált fény segítségével tájékozódnak, hogy hol célszerű párosodniuk és lerakni a petéiket.
    

A bögölyfélék sokkal jobban "kedvelik" a sötét szőrzetű emlősöket, hiszen a bundájukról visszaverődő fény vízszintesen polarizált, ez segíti a vérszívókat a gazdaállat megtalálásában. A fehér szőrzetről viszont polarizálatlan fény verődik vissza, így nem vonzza a bögölyféléket.
    

A magyar és a svéd kutatók egy Budapesthez közeli lovastanyán tesztelték, hogy a böglyök mennyire tartják vonzónak a fehér, sötét, valamint csíkos szőrzettel fedett maketteket. A maketteket ragasztóval kenték be, s kétnaponta megszámolták a rájuk ragadt rovarok számát. A tudósok azt feltételezték, hogy a csíkos szőrzet a fekete és fehér bunda közötti bögölyszámot vonzza majd, de meglepetésükre a csíkos "modellt" a böglyök kerülték el leginkább.
    

Megmérték az élő zebrák csíkjainak szélességét, valamint a szőrzetükről visszaverődő fény polarizációs mintázatát is a kutatók, akik azt látták, hogy az állat mintázata a böglyöket legkevésbé vonzó makettel egyezik.
    

"Arra a következtetésre jutottunk, hogy a zebra a törzsfejlődés során azért tett szert erre a testmintázatra, mivel a csíkok eléggé keskenyek ahhoz, hogy a legkevésbé vonzzák a vérszívókat" - emelték ki tanulmányukban a kutatók.
    

Matthew Cobb, a Manchesteri Egyetem evolúciós biológusa rámutat, hogy a kísérlet igen alapos volt, mindazonáltal nem zárja ki egyéb, a zebrák testmintázatára vonatkozó elméleteket sem.
    

"A szerzőknek be kellett volna bizonyítaniuk, hogy a bögölyfélék csípései jelentették a legfőbb természetes kiválasztódási tényezőt a zebrák evolúciója során. De mi van a vérszívóktól szintén szenvedő lovakkal és öszvérekkel, amelyek között egyetlen csíkos faj sincs?" - tette fel a kérdést Matthew Cobb professzor.

Helyszín: Budapest/Stockholm
Forrás: mti.hu


Bejelentkezés után hozzászólhat ön is!
Írja be felhasználói nevét és jelszavát, majd kattintson a fejlécben a Belépés gombra.


Még nincs hozzászólás, új téma indítása


További cikkeink megtekintéséhez használja a keresőt!
 Képes ajánló
A Parkinson-kór korai jelei a vastagbélben is megtalálhatók Rockfesztivál júliusban Szigethalmon Az európai országok közül Szerbiában a legrosszabb az egészségügyi ellátás
Indul a balatoni szezon Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok Kajak-kenu pótkvalifikáció - Mégis van esély egy újabb kvótára?
Gyilkos dinoszauruszok népesítették be Ausztrália dél-keleti részét Világörökség napja a Fertő-tájon szombaton Csak a nagyon jó festmény kell a gyűjtőknek
 
 Bejelentkezés
 
 Hírdoboz
Amennyiben Ön rendelkezik saját honlappal, és szeretné azon a legfrissebb híreinket megjeleníteni, lehetősége van elhelyezni honlapján egy hírdobozt. Tovább!
 
 Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg az e-mail címét!

 
 Horoszkóp
 
 Fotógalériák
 
 Szavazás
Hány órát dolgozik átlagosan egy héten?
 50 óránál többet
 40 és 50 óra között
 35 és 40 óra között
 35 óránál kevesebbet
 
 Kedves Olvasó!
Mindenkivel történnek, hihetetlen, érdekes, megbotránkoztató, kellemes vagy éppen kellemetlen dolgok. Ha Ön úgy érzi érdemes nyilvánosság elé tárni, kérjük küldje el nekünk!
További részletek itt!
 
 Hírgyűjtő
 

 Fórum
 
 Időjárás
 

 Egyedi ajánlat
Gazdaságiklub
Jelentkezz, vásárolj és legyél részese a magyar gazdaságnak.
WeblapCsomag
Te is keress pénzt 70%-os jutalékkal
Érdekes
Nézd meg.
 
 Egyéb linkek
 

Egyedi Ajánlatok

Gazdaságiklub
Jelentkezz, vásárolj és legyél részese a magyar gazdaságnak.
WebCsomag Ajánlat
Te is keress pénzt 70% jutalékért
Érdekes
Nézd meg.