Kevesebb, mint 2 százaléknyi erd? tartozik közösségi felügyelet alá Afrikában. Ázsiában és Latin-Amerikában hasonló fennhatóság alatt az erd?k harmada van – derült ki a Rights and Resources Initiative vizsgálatából. A jelentés szerint az erd?irtások aránya a fekete kontinensen négyszerese az átlagosnak, épp ezért a szervezet úgy véli, hogy a földbirtoklás kialakításával talán meglehetne állítani az erd?k kiirtását, ez pedig segíthet a klímaváltozás lassításában és a szegénység mérséklésében is.
A jelentésben 39 trópusi ország birtokrendszerét vizsgálták meg ez ugyanis a bolygó trópusi erd?inek a 96 százalékát teszi ki. Így derült ki, hogy az afrikai emberek sokkal kevésbé képesek kontrollálni az ?ket körülvev? erd?ket, mint a más trópusi országokban él?k. Bár néhány állam már bevezetett olyan jogszabályokat, amelyek er?sítik a közösségi jogokat: ilyenek például Angola, Kamerun, a Kongói Demokratikus Köztársaság Gambia, Mozambik, Mali, Niger, Szudán és Tanzánia ennek ellenére a jelentés arra hívja fel a figyelmet, hogy ezeknek az országoknak is valóban alkalmazniuk kellene a jogokat.
Szerintük az nem elég, hogyha elfogadják a földekre vonatkozó szabályokat, arra is szükség van, hogy a kormányok ellen?rizzék a helyi menedzsmenteket és a vállalatokat, hogy valóban be is tartják-e azokat. Vannak olyan országok a jelentés szerint, ahol bár él a földhöz való közösségi jog, mégis még most is a kormány ellen?rzi az erd?ket és különféle koncessziókkal azokat az ipari fakitermel? cégeknek juttatja. Ez pedig még er?sebb erd?irtást és korrupciót eredményez. Tapasztalataik szerint, hogyha a földhöz való jogot gyakorolhatják a bennszülöttek, f?ként a n?k, akkor az megállítja az erd?irtásokat és így a globális felmelegedést is.