
Épp ezért óriási zsibongást terveznek a Kossuth térre, ahol az alkalmi kisebbik színpadon (a Könyvtár mellett) 15 órától feln?tteket, gyerekeket egyaránt hamisítatlan görög talpalávalóval csábítanak a táncba az Arion együttes, a Maskarades együttes tagjai, miközben pedig a Helidonaki Ifjúsági Táncegyüttes m?sora is igazi kedvcsináló lesz. Természetesen a táncokat tanítják is majd az arra hivatottak, olyan szép nagy kört keríthetnek a táncos lábú szolnokiak, hogy még Zorba is elismer?en csettintene.
A nagyobbik színpadon (a Színház jegyirodája el?tt) 18 óra után a miskolci Arion együttes ad görög popzenei koncertet, majd az est fénypontjaként és záróakkordjaként a város hellén származású szülöttje Cozombolis Péter és csapata foglalja össze az „elmúlt” nyár pezsgését. A szervez?k azt is ígérik, hogy Cozi m?sorát a jelenlév? görög népzenészek is színesítik majd. Nem csodálkoznánk, ha a végén egy parttalan nagy ritmus-fergeteg kerekedne, amilyet még nem látott a Kossuth tér népe.
Igazi görög ételek és italok is megkostolhatók.
Szolnok, Kossuth tér, 2009. augusztus 30. vasárnap.
Információ: szolnok. hu