• ÉLETMÓD
  • UTAZÁS
  • OTTHON
  • GASZTRO
  • SPORT
  • KÖZÉLET
  • SZABADIDŐ
  • SZTÁRVILÁG
  • ZÖLD
  • ÉRDEKES

ÉRDEKES


Harminc évig nem tudtak egymásról a 40 kilométerre élő ikrek
2012.02.02. 13:57 Szerző: Színesvilág
Harminc éven át élt egymástól mindössze 40 kilométerre egy ikerpár Svédországban anélkül, hogy tudtak volna egymásról.

A két nő kétpetéjű iker. Indonéziában születtek, de hamar árvaházba kerültek. Onnan fogadták örökbe őket svéd párok - Backmanék és Falkék -, ám a hivatalos papírok nem tettek említést arról, hogy ikrekről van szó, sőt még testvéri viszonyt sem mutattak ki. A Backman házaspártól azonban - ahogy kihozták a lánykát az árvaházból - a rájuk váró taxis megkérdezte, hogy hol a másik lány, a nővér. A svédek nem értették a dolgot, mire a taxis lefirkantotta a két lány indonéz nevét.
    

Ez segített abban, hogy Backmanék - visszatérve Svédországba - rátaláljanak Falkékra. A két család elkezdte tanulmányozni az indonéz iratokat, de azok elég zavarosak voltak: az apa eltérő volt, és bár anyaként ugyanaz a nő szerepelt, a svédek azt hitték, hogy biztos tévedés, és nem foglalkoztak többé a dologgal. Idővel aztán elvesztették egymással a kapcsolatot.
    

A lányoknak ugyan mindkét pár elmesélte a történetet, de ők is hamar elfeledkeztek róla, felnőttként pedig nemigen érdekelte őket biológiai származásuk.
    

A helyzet két éve változott meg, amikor Emilie Falk férjhez ment, és fontos lett számára a család; kíváncsi lett eredeti famíliájára. Nevelőanyja ismét elmesélte neki, hogy állítólag van egy lánytestvére. Ezek után kezdett Emilie a világhálón kutakodni olyan indonéz gyerekek után, akiket svéd párok fogadtak örökbe. Hamarosan összeakadt ikertestvérével a Facebookon. Kiderült, hogy ugyanott, ugyanazon a napon és ugyanattól az anyától születtek. És az is, hogy sok bennük a közös: mindketten tanárok lettek, és bár egy év különbséggel, de ugyanaznap mentek férjhez, ráadásul ugyanazt a dalt választották esküvőjükre.
    

Hamarosan DNS-tesztet csináltattak, és 99,98 százalékos valószínűséggel - gyakorlatilag teljesen - biztos, hogy ikertestvérek. Felmerült bennük, hogy elmennek szülőkutatásra Indonéziába. Azt gyanítják, hogy a taxis lehet az apjuk - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.

Helyszín: London
Forrás: mti.hu


Bejelentkezés után hozzászólhat ön is!
Írja be felhasználói nevét és jelszavát, majd kattintson a fejlécben a Belépés gombra.


Még nincs hozzászólás, új téma indítása


További cikkeink megtekintéséhez használja a keresőt!
 Képes ajánló
Indul a balatoni szezon Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok Kajak-kenu pótkvalifikáció - Mégis van esély egy újabb kvótára?
Gyilkos dinoszauruszok népesítették be Ausztrália dél-keleti részét Világörökség napja a Fertő-tájon szombaton Csak a nagyon jó festmény kell a gyűjtőknek
 
 Bejelentkezés
 
 Hírdoboz
Amennyiben Ön rendelkezik saját honlappal, és szeretné azon a legfrissebb híreinket megjeleníteni, lehetősége van elhelyezni honlapján egy hírdobozt. Tovább!
 
 Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg az e-mail címét!

 
 Horoszkóp
 
 Fotógalériák
 
 Szavazás
Hány órát dolgozik átlagosan egy héten?
 50 óránál többet
 40 és 50 óra között
 35 és 40 óra között
 35 óránál kevesebbet
 
 Kedves Olvasó!
Mindenkivel történnek, hihetetlen, érdekes, megbotránkoztató, kellemes vagy éppen kellemetlen dolgok. Ha Ön úgy érzi érdemes nyilvánosság elé tárni, kérjük küldje el nekünk!
További részletek itt!
 
 Hírgyűjtő
 

 Fórum
 
 Időjárás
 

 Egyedi ajánlat
Gazdaságiklub
Jelentkezz, vásárolj és legyél részese a magyar gazdaságnak.
WeblapCsomag
Te is keress pénzt 70%-os jutalékkal
Érdekes
Nézd meg.
 
 Egyéb linkek
 

Egyedi Ajánlatok

Gazdaságiklub
Jelentkezz, vásárolj és legyél részese a magyar gazdaságnak.
WebCsomag Ajánlat
Te is keress pénzt 70% jutalékért
Érdekes
Nézd meg.