Többé ugyanis nem tudta megfizetni a 280 eurós bért a kétszobás lakásért és a további kétszázat a műteremért. Megtakarított pénzét már korábban elköltötte édesanyja gyógykezeltetésére, 2007-ben így is elvesztette őt.
A ma 64 éves, ősz hajú és szürke szakállt viselő férfi első hajléktalan éjszakáját az athéni archeológiai múzeum mellett lévő nagy parkban, a Marsmezőn töltötte. "Olyan érzésem volt, mintha kempingeznék. Sokat olvastam. Szerencsém volt, másfél hónapon át nem esett az eső" - elevenítette fel a Le Monde című francia lapnak nyilatkozva. November közepén aztán fia segítségével eljutott a hajléktalanokat segítő Klimaka civil szervezethez, ahol "az ember megkapja, amire szüksége van."
Változott a profil
A vörös, sárga és zöld színekre festett épületben tízegynéhányan alszanak annak fejében, hogy dolgoznak a szervezet által fenntartott otthonban, amely kosztot, ruházatot és számítógépes hozzáférést biztosít a hajléktalanoknak.
Szofian, egy 23 éves, tartózkodási engedéllyel nem rendelkező marokkói azért jön a Klimakába, hogy ételt kapjon, és egy kicsit felmelegedjen az athéni télben. A férfi öt hónapja alszik a szabadban. Mint elmondta, még kukázott is, hogy élelmet találjon. Két éve érkezett Görögországba, egy bárban takarított, de aztán ennek vége lett, a tulaj közölte vele, hogy nem tud tovább fizetni munkájáért.
Leon, az ikonfestő a hajléktalanok új nemzedékét képviseli.
"Változott a profil - fejtette ki Ada Alamanu, a Klimaka kommunikációs felelőse. - Manapság olyan emberek érkeznek hozzánk, akiknek jó társadalmi státusuk volt, de most a válság következtében az utcán találják magukat. Elvesztették munkájukat, jövedelemmel és családi támogatással nem rendelkeznek. Potenciálisan könnyen integrálódni tudnának, de a válság körülményei közepette nehéz megfelelő alkalmat találni erre."
Becslése szerint a görögországi hajléktalanok száma 25 százalékkal nőtt, és akár 20-25 ezer fő is lehet. "Mára a szegénység elérte a görög középosztály egy részét. A görög családokban megmaradt a szolidaritás, segítik tagjaikat, de amikor már ketten vannak állás nélkül egy családon belül, a helyzet nehézzé válik" - magyarázta.
2010-ben a görög lakosság mintegy 27,7 százaléka, 3 millió ember élt a szegénység vagy a társadalomból való kirekesztettség határán a görög statisztikai hivatal, az Elsztat adatai szerint. Tavaly azonban a válság hatásai súlyosbodtak, és sok civil szervezet arra számít, hogy a helyzet tovább romlik, mivel a gazdasági teljesítmény 6 százalékkal csökkent, és a munkanélküliség ma már az aktív népesség 18 százalékát sújtja.
Miniszterelnök levesosztáson
A görög ortodox egyház csak az athéni érsekség területén naponta 10 00 ételadagot oszt szét a rászorulók között.
Ezt a szolgáltatást három éve vezettük be, de azóta megváltozott az igénylők kora - fedte fel Vaszi Leontari, az Aposztoli ortodox karitatív szervezet nemzetközi együttműködési programjainak igazgatónője. - Akkor nagy többségük bevándorló volt, az esetek többségében illegális emigráns. Ma mind több görög munkanélküli van közöttük. Sokan jönnek gyermekeikkel. A családi kötelékek nagyon erősek Görögországban, de a válsággal mindenki számára nehézzé vált az élet."
Athén központjának szegényebb negyedeiben, az Omonia-tér közelében tarka tömeg áll sorban a katolikus Caritas segélyszervezet székháza előtt, ahol minden délben ingyen levest osztanak. "Korábban napi 200 adagot osztottunk szét, most kétszer annyit, 300-at felnőtteknek és csaknem százat gyerekeknek, mert ők is mind többen jelentkeznek. Egy ideje görögök is jönnek hozzánk a levesért, holott szervezetünk a menekültekkel foglalkozik" - húzta alá Nikosz Vutszinosz, a jótékonysági szervezet elnöke.
A rászorulók száma folyamatosan duzzad, de az elnök szerint egyre nehezebbé válik a felajánlások és az élelmiszerek gyűjtése. "A vállalatok mind kevesebbet adnak" - jegyezte meg.
Az Aposztoli képviselőjének, Leontarinak a véleménye szerint azonban a kiesést ellensúlyozzák a magánszemélyek adományai. Decemberben az ortodox egyház a hipermarketekkel összefogva indított kampányt, az áruházak előtt gyűjtődobozokat helyeztek el, ahol a vevők elhelyezhetik adományaikat. A módszer bevált.
Lukasz Papademosz miniszterelnök december 31-én este maga is elment egy jótékonysági levesosztásra, és elkísérte a görög főváros polgármestere, Jeorjiosz Kaminisz is, aki elsőként kongatta meg a vészharangot az athéni hajléktalanok helyzetével kapcsolatban.
A jó hírek az összefogásról szólnak. Alamanu szerint szervezetéhez ma több adományt juttatnak el az emberek, mint két évvel ezelőtt. "A görögök fogékonnyá váltak erre a problémára, és nagy szolidaritásról tesznek tanúbizonyságot" - hangsúlyozta a Klimaka elnöke.