• ÉLETMÓD
  • UTAZÁS
  • OTTHON
  • GASZTRO
  • SPORT
  • KÖZÉLET
  • SZABADIDŐ
  • SZTÁRVILÁG
  • ZÖLD
  • ÉRDEKES

SPORT


Károlyi Andrea újra a kosárpályán
2012.01.05. 13:02 Szerző: Színesvilág
Három év kihagyás után visszatér a pályára Károlyi Andrea, az összesen 15 bajnoki és kupaaranyat szerzett, korábbi sokszoros válogatott kosárlabdázó.

A 36 éves klasszis játékos nevelőegyesületében, a tabellán jelenleg utolsó előtti helyen álló BSE-ben folytatja karrierjét.
    

"Első aranyérmemet, amelyet még az 1995-ös Magyar Kupa-elsőségért kaptam, a Városmajorban szereztem, nyolc szép idényt töltöttem el itt" - nyilatkozta az MTI-nek csütörtökön a pécsiekkel kétszeres Euroliga-bronzérmes bedobó. "Tavaly a klub serdülőcsapatával foglalkoztam, amikor talán októberben, a felnőtt csapat diósgyőri meccsének félidejében megkérdeztem Nagy Dóra szakosztály-igazgatót, hogy mi lenne, ha visszatérnék. Csak egy kósza ötlet volt, korábban poénból esett róla szó. Aztán elkezdtem edzeni-dobálni, de igazán a futással gyűlt meg a bajom, azt sosem szerettem."
    

Ami a kilátásokat, terveket illeti, Károlyi leszögezte: nem tud és nem is akar úgy játszani, mint fénykorában.
    

"Lassan 37 éves vagyok, úgyhogy elsősorban kiegészítő embernek szállok be a csapatba. Most egy győzelemnél és 13 vereségnél tartunk, és a magam részéről akkor is elégedett leszek, ha nulla pontot szerzek egy győztes meccsen" - mondta a bedobó, aki elképzelhető, hogy már BSE szombati bajnoki mérkőzésén pályára lép.

Forrás: mti.hu


Bejelentkezés után hozzászólhat ön is!
Írja be felhasználói nevét és jelszavát, majd kattintson a fejlécben a Belépés gombra.


Még nincs hozzászólás, új téma indítása


További cikkeink megtekintéséhez használja a keresőt!
 Képes ajánló
Butít a cukor A Parkinson-kór korai jelei a vastagbélben is megtalálhatók Rockfesztivál júliusban Szigethalmon
Az európai országok közül Szerbiában a legrosszabb az egészségügyi ellátás Indul a balatoni szezon Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
Kajak-kenu pótkvalifikáció - Mégis van esély egy újabb kvótára? Gyilkos dinoszauruszok népesítették be Ausztrália dél-keleti részét Világörökség napja a Fertő-tájon szombaton
 
 Bejelentkezés
 
 Hírdoboz
Amennyiben Ön rendelkezik saját honlappal, és szeretné azon a legfrissebb híreinket megjeleníteni, lehetősége van elhelyezni honlapján egy hírdobozt. Tovább!
 
 Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg az e-mail címét!

 
 Horoszkóp
 
 Fotógalériák
 
 Szavazás
Hány órát dolgozik átlagosan egy héten?
 50 óránál többet
 40 és 50 óra között
 35 és 40 óra között
 35 óránál kevesebbet
 
 Kedves Olvasó!
Mindenkivel történnek, hihetetlen, érdekes, megbotránkoztató, kellemes vagy éppen kellemetlen dolgok. Ha Ön úgy érzi érdemes nyilvánosság elé tárni, kérjük küldje el nekünk!
További részletek itt!
 
 Hírgyűjtő
 

 Fórum
 
 Időjárás
 

 Egyedi ajánlat
Gazdaságiklub
Jelentkezz, vásárolj és legyél részese a magyar gazdaságnak.
WeblapCsomag
Te is keress pénzt 70%-os jutalékkal
Érdekes
Nézd meg.
 
 Egyéb linkek
 

Egyedi Ajánlatok

Gazdaságiklub
Jelentkezz, vásárolj és legyél részese a magyar gazdaságnak.
WebCsomag Ajánlat
Te is keress pénzt 70% jutalékért
Érdekes
Nézd meg.