• ÉLETMÓD
  • UTAZÁS
  • OTTHON
  • GASZTRO
  • SPORT
  • KÖZÉLET
  • SZABADIDŐ
  • SZTÁRVILÁG
  • ZÖLD
  • ÉRDEKES

KÖZÉLET


Kiállítás a komáromi szekeresgazdákról - Kitartottak őseik foglalkozása mellett
2012.02.15. 15:23 Szerző: Színesvilág
A szekeresgazdák voltak Komárom szinte legtekintélyesebb polgárai, akik foglalkozásuk mellett közel fél évszázadon át őrizték hagyományaikat. Életmódjukról, viseletükről, hétköznapjaikról a gazdák leszármazottai által megőrzött tárgyak segítségével rendezett március végéig látható kiállítást a Klapka György Múzeum.

A szekeresgazdák a török háborúktól a második világháborúig kitartottak őseik foglalkozása mellett. A krónikák szerint az uralkodó 1578-ban olyan rosszul fizette a zsoldosokat, hogy otthagyták a várat. A komáromi naszádosok és szekeresgazdák ingyen álltak a helyükre, mert családjukat védték: ezért a császár birtok nélküli, armális nemességgel jutalmazta őket.
    
Párizsba is eljutottak a szállítmányok
    
Köztük volt a Kecskés család őse, aki 1600-ban kapott nemességet. Leszármazottja, Kecskés László alapította a komáromi múzeumot, majd 1978-ban az ősi komáromi mesterségekről könyvet írt, amelyben külön fejezetet szentelt a szekeresgazdáknak.
    

A kiállításon díszesen megrajzolt családfák, valamint egykori nemesi oklevelek, illetve a nemesi címet megerősítő iratok igazolják a szekeresgazdák közel ötszáz évvel ezelőtti helytállását.
    

A törökök kiűzése után megindult az újjáépítés, az ehhez szükséges fa a Vág folyón érkezett Komáromba. A gazdák tutajvontatást is vállaltak, de fő tevékenységük a hajóvontatás és a fuvarozás volt. A hajókat a Duna melletti, gondozott vonttatóúton egészen Ulmig felhúzták lovaikkal.
    

A kiállításon Végh László héregi bognármester a különböző szekerekről készített makettjei idézik fel a speciális komáromi szállítójárműveket, például a nehéz, vasazott sóhordó vagy a vizaszállító szekeret. A kifogott vizákat feldarabolták, besózták és hordókban szállították, legtöbbször Bécsbe, de Párizsba is eljutottak az innen indult szállítmányok.
    
Festői díszruha
    
A tárlaton a hozzátartozóknak köszönhetően láthatjuk a gazdák díszruháját, illetve a viseletet ékesítő gombokat és menteláncokat.
    

"A szekeresgazdák díszruhája festői volt. Sötétkék posztóból készült nadrágból, mellényből, dolmányból és mentéből állott. Külön tanulmányt lehetne írni a gazdák ruháinak ezüstgombjairól és menteláncairól. Ma még számos díszruha áll féltve őrzötten az idősebb emberek szekrényeiben. Ahol a ruha már nincs meg, a mentelánc is, a gombok is családi tulajdont képeznek, és apáról fiúra szállnak" - írta a viseletről Kecskés László a komáromi mesterségeket bemutató könyvében.
    

A kiállítás fényképen mutatja be a komáromi református templomot, amelynek építése a szekeresgazdák összefogásának erejét mutatja. Az 1785-ben kezdődött munkához rengeteg vörösfenyőre volt szükség. Mivel a közelben nem tudták beszerezni, Szerbiáig mentek a faanyagért. A kivétel nélkül református vallású gazdák 200 szekérből álló karavánnal szállították haza a szálfákat.
    

A gazdák a templom építéséhez ékszereiket is az egyházközségnek ajándékozták, ezért díszgombok és a menteláncok között nem található 1784 előtt készült darab. A kiállításon látható közösségi relikviáikat, a temetéseknél használt tárgyaikat a Rév-Komáromi Református Egyház bocsátotta a múzeum rendelkezésére.
    

"A gazdák hagyománytiszteletét jelzi, hogy a templomban minden családnak megvolt a maga törzshelye, amely nemzedékről nemzedékre szállt. A férfiak apáik, a nők anyáik helyére ültek abban a rendben, ahogy őseik 1788-ban a templom felavatásakor elhelyezkedtek. A férfiak törzshelyén úgyszólván minden családnak volt egy padhoz erősített, zárható ládikája, melyben az énekeskönyvet tartották" - jegyezte fel a szokásokról Kecskés László.
    

A vitrinekben számos régi Biblia és énekeskönyv is helyet kapott, valamint olyan füzetek, amelyekbe a fiatal gazdák másolták le a nekik tetsző vagy a népszerű verseket. Látható Kecskés Lajos 1843 és 1865 között saját kezűleg írt könyvecskéje, melybe Arany, Csokonai, Kölcsey, Petőfi és Vörösmarty különféle verseit és népdalokat gyűjtött egybe.

Lovas bandériumokkal vonultak ki
    
A szekeresgazdák egy tömbben laktak, egy közösségben végezték munkájukat, a vigalom órait is együtt töltötték. Külön vendéglőjükben rendezték meg a mulatságokat, amelyeken valamennyien részt vettek.
    

"Reggelig járták a híres "megyercsi utcait": így nevezték azt a verbunkosszerű dallamot, amelyet sehol másutt nem hallottunk. Véleményünk szerint eredeti komáromi dallam. Már csak egy-két öreg komáromi cigányprímás ismeri" - idézte fel Kecskés László a gazdák életét.
    

A szekeresgazdák különleges ünnepségeken lovas bandériummal vonultak ki. Vezetőjük a maguk választotta kapitány volt, tisztségviselőik a zászlótartó, az alabárdos és a két buzogányos. A kiállításon látható a bandérium 1924-ben készült zászlója, és több korabeli fénykép is megidézi az alakulatot, amely 1929. szeptember 15-én vonult fel utoljára a református templom új harangjának avatási ünnepségén.
    

Azok a kapcsok, amelyek a szekeresgazdákat évszázadokon keresztül összetartották, külső hatásokra egymás után pattantak szét. A gőzhajózás feleslegessé tette a hajóvontatást, a gépkocsik kiszorították a lóvontatású fuvarozást. Megszűnt az egyik legfőbb összetartó erő, az azonos foglalkozás. A feljegyzések szerint utoljára 1930 táján vontattak kővel megrakott dereglyét 14 pár lóval, idős szekeresgazdák irányításával.
    

A 20. század első negyedében Komáromban 112 szekeresgazda család élt, összesen 500 fővel. 1945 után Magyarországra került mintegy 50 család. Az első magyarországi letelepedési helyről sokan visszaköltöztek a határ közelébe, így ma mindkét Komáromban élnek szekeresgazda származású családok, de a korábban zárt közösség felbomlott és szétszóródott.

Forrás: mti.hu


Bejelentkezés után hozzászólhat ön is!
Írja be felhasználói nevét és jelszavát, majd kattintson a fejlécben a Belépés gombra.


Még nincs hozzászólás, új téma indítása


További cikkeink megtekintéséhez használja a keresőt!
 Képes ajánló
Óriásmedúzát sikerült lefilmezni Virtuális térben kel életre a középkor - 3D-s rekonstrukció a szekszárdi bencés apátsági templomról iBrain - Olvasni igyekszik Stephen Hawking gondolatait
Egy csók, és más semmi? - Tinédzser terjesztők
Nagy szájuknak köszönhetik gigantikus méreteiket a szigeteken élő tigriskígyók A túlsúlyos utasok veszélyeztetik a repülésbiztonságot - Eredetileg másképp képzelték
 
 Bejelentkezés
 
 Hírdoboz
Amennyiben Ön rendelkezik saját honlappal, és szeretné azon a legfrissebb híreinket megjeleníteni, lehetősége van elhelyezni honlapján egy hírdobozt. Tovább!
 
 Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg az e-mail címét!

 
 Horoszkóp
 
 Fotógalériák
 
 Szavazás
Hány órát dolgozik átlagosan egy héten?
 50 óránál többet
 40 és 50 óra között
 35 és 40 óra között
 35 óránál kevesebbet
 
 Kedves Olvasó!
Mindenkivel történnek, hihetetlen, érdekes, megbotránkoztató, kellemes vagy éppen kellemetlen dolgok. Ha Ön úgy érzi érdemes nyilvánosság elé tárni, kérjük küldje el nekünk!
További részletek itt!
 
 Hírgyűjtő
 

 Fórum
 
 Időjárás
 

 Egyedi ajánlat
Gazdaságiklub
Jelentkezz, vásárolj és legyél részese a magyar gazdaságnak.
WeblapCsomag
Te is keress pénzt 70%-os jutalékkal
Érdekes
Nézd meg.
 
 Egyéb linkek
 

Egyedi Ajánlatok

Gazdaságiklub
Jelentkezz, vásárolj és legyél részese a magyar gazdaságnak.
WebCsomag Ajánlat
Te is keress pénzt 70% jutalékért
Érdekes
Nézd meg.