Szent László király a bencés rendi kolostort 1091-ben alapította Szent Egyed tiszteletére a dél-franciaországi Saint-Gilles-b?l érkez? szerzetesek számára, amelyet feltehet?leg saját temetkez?helyének is szánt, bár nem itt, hanem Nagyváradon temették el. Az apátság az Árpád-korban végig meg?rizte francia kapcsolatait, egy évszázadon keresztül a szerzetesek csakis francia apátot választhattak.
A XIII. századtól kezdve azonban lazult a francia orientáció, fokozatosan túlsúlyba került a magyar szerzetesek jelenléte, amelyet az ekkortól folytatott hiteleshelyi tevékenysége is igazol. A kés?középkorban is az egyik legjelent?sebb bencés kolostor a régióban.
A monostor épületei 1508-ban már igen rossz állapotban voltak, 1553-ban az együttes török kézre került, m?ködése megsz?nt. Temploma háromhajós, félköríves záródású szentélyekkel és nyugati toronypárral ellátva. A templomot a XII. században átépítették, gazdag ornamentikával látták el, majd a XIII. század elején további felújítási munkálatokat végeztek az épületen.
A maradványaiban is impozáns templom falain kívül-belül a Fels?-Itáliából elterjedt lizénatagolás vonult végig. A nyugati és déli oldalon kialakított, oszlop nélküli, lépcs?zetesen tagolt béllet? kapuk párhuzamai a Speyer-i székesegyháznál találhatók. A románkori templom jelent?s kés?-gótikus átalakításokon esett át.
A templomhoz észak fel?l csatlakozott a kolostor épülete. Kereng?jének az 1220-as évekre datálható árkádsorát egyes oszlopokkal váltakozó ikeroszlopok tagolták, gazdag ikonográfiájú, figurális fejezet? oszlopokkal. A sarkokon álló ötös oszlopcsoportok észak-francia típust követnek. Mestere észak-francia tanultságú lehetett. Az apátság egykori díszítéséb?l jelent?s töredékek maradtak fenn, köztük kiemelkedik a lombardiai igazodású, Szent Egyed miséjét megjelenít? relief, mely egykor egy mellvéd részét alkothatta.
Számos fennmaradt – növényi dísz? és figurális – relief a paviai iskolázottságú pécsi mesterek közrem?ködésér?l tanúskodik. Az apátságot az 1970-es évek elején tárták fel. A legépebb állapotban a déli szentély és a déli f?fal maradt meg, helyenként közel 4 méter magasságban. A kolostor udvarán létesített ciszterna csaknem teljesen ép állapotban maradt fenn.
Információ: nemzetimuemlek.hu