• ÉLETMÓD
  • UTAZÁS
  • OTTHON
  • GASZTRO
  • SPORT
  • KÖZÉLET
  • SZABADIDŐ
  • SZTÁRVILÁG
  • ZÖLD
  • ÉRDEKES

ÉLETMÓD


Többet ülnek autóban, mint szeretkeznek az olaszok
2012.02.10. 13:52 Szerző: Színesvilág
Egy nemzetközi felmérés szerint a harmadik helyre szorult vissza az olaszok szerelmi szenvedélye, és állítólag ezért is a gazdasági válság a felelős.

Nem mi csináljuk a legjobban, már nem az olaszok a világ legjobb szeretői - adta hírül az One-poll.com internetes közvélemény-kutató felmérésének eredményét a torinói La Stampa napilap.
    

Húsz nemzet tizenötezer hölgyválasza szerint az első helyen a brazilok állnak, másodikok a spanyolok. A 2007-ben még a dobogó legmagasabb fokán álló olaszokat egyedül az vigasztalja, hogy mögéjük szorultak a franciák.
    

Ha ez így folytatódik, lassan már a magyarok is megelőznek bennünket - állapította meg a La Stampa. Az újság a kudarc okát is megkereste, az olaszok szenvedélye a gazdasági válság miatt lanyhult volna, az anyagi szegénységet érzelmi szegénység kísérte.
    

Alessandra Graziottin szexológus azonban úgy nyilatkozott, hogy a nők válsága az euróénál is korábban kezdődött. "A nők folyamatos stresszben élnek, keveset alszanak; család, munkahely, gyerekek mind megfosztják őket a szerelmi kedvtől" - hangoztatta.
    

Pedig válságidőben egyedül a szerelem segít - jegyezte meg Raffaelle Morelli pszichiáter, aki szerint a globális testi és lelki elégedetlenség miatt látogatják a férfiak az erotikus internetes honlapokat, a nők pedig az elkeseredett feleségeknek szánt portálokat.
    

Egész életünk során összesen 16 órát szentelünk a szexuális kielégülésnek, miközben fél évet ülünk a közlekedési dugóban - állapította meg Alessandra Di Pietro a Godete! (Élvezzetek!) című könyv szerzője.

Helyszín: Róma
Forrás: mti.hu


Bejelentkezés után hozzászólhat ön is!
Írja be felhasználói nevét és jelszavát, majd kattintson a fejlécben a Belépés gombra.


Még nincs hozzászólás, új téma indítása


További cikkeink megtekintéséhez használja a keresőt!
 Képes ajánló
Összekapcsolják az arcokat a hozzájuk tartozó hanggal a lovak Biomasszával üzemelnek a kazánok Miskolc környékén Kalandtúra a Tisza völgyében
Óriásmedúzát sikerült lefilmezni Virtuális térben kel életre a középkor - 3D-s rekonstrukció a szekszárdi bencés apátsági templomról iBrain - Olvasni igyekszik Stephen Hawking gondolatait
 
 Bejelentkezés
 
 Hírdoboz
Amennyiben Ön rendelkezik saját honlappal, és szeretné azon a legfrissebb híreinket megjeleníteni, lehetősége van elhelyezni honlapján egy hírdobozt. Tovább!
 
 Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg az e-mail címét!

 
 Horoszkóp
 
 Fotógalériák
 
 Szavazás
Hány órát dolgozik átlagosan egy héten?
 50 óránál többet
 40 és 50 óra között
 35 és 40 óra között
 35 óránál kevesebbet
 
 Kedves Olvasó!
Mindenkivel történnek, hihetetlen, érdekes, megbotránkoztató, kellemes vagy éppen kellemetlen dolgok. Ha Ön úgy érzi érdemes nyilvánosság elé tárni, kérjük küldje el nekünk!
További részletek itt!
 
 Hírgyűjtő
 

 Fórum
 
 Időjárás
 

 Egyedi ajánlat
Gazdaságiklub
Jelentkezz, vásárolj és legyél részese a magyar gazdaságnak.
WeblapCsomag
Te is keress pénzt 70%-os jutalékkal
Érdekes
Nézd meg.
 
 Egyéb linkek
 

Egyedi Ajánlatok

Gazdaságiklub
Jelentkezz, vásárolj és legyél részese a magyar gazdaságnak.
WebCsomag Ajánlat
Te is keress pénzt 70% jutalékért
Érdekes
Nézd meg.