A vizsgálatokról a Journal of Archaeological Science című régészet folyóiratban jelent meg tanulmány.
Az óegyiptomiak milliószám áldozták fel az íbiszeket Thotnak, akit az írás és a tudományok isteneként, az írnokok pártfogójaként és az orvosok patrónusaként tiszteltek. Az istent íbiszként vagy páviánként, néha emberfejjel ábrázolják, kezében papirusszal és írónáddal.
Mint a CT-vizsgálat kiderítette, az ókori balzsamozók, miként az emberek esetében tették, eltávolították a madarak gyomrát, külön mumifikálták, majd visszahelyezték a test üregébe, hogy a túlvilágon is szolgálja gazdáját. Ami érdekes, hogy az egyik felnőtt egyed gyomrában csigaházakat találtak, vélhetően ez lehetett a szent madár utolsó lakomája, a fióka testüregét viszont gabonával töltötték meg.
"Az íbiszmúmiák arról tanúskodnak, hogy az ókori egyiptomiak hite szerint a madarak is túlvilági utazásra indulnak haláluk után, így ellátták őket élelemmel, hogy ne szűkölködjenek útjuk során" - hangsúlyozta Andrew Wade, a Nyugat-Ontariói Egyetem antropológusa.