Csöpög? csapok…
Az IBM megbízásából készült felmérés eredményei optimizmusra és aggodalomra egyaránt adnak okot. Biztató, hogy a jöv? generációja, a mai 18 és 24 év közötti fiatalok rendkívül környezettudatos elveket vallanak. Aggasztó ugyanakkor, hogy ez a zöld attit?d csak elméleti szinten jelentkezik, és nagyon kevesen vannak, akik a gyakorlatban is tesznek valamit a környezet védelméért.
A 2000 brit feln?tt megkérdezésével készült kutatás eredményei szerint a 18 és 24 év közötti fiatalok 72 százaléka rendszeresen pazarolja a vizet. A válaszok szerint 56 százalékuk folyatja a vizet fogmosás közben is, 40 százalékuk pedig már percekkel a zuhanyozás megkezdése el?tt megnyitja a csapot. Az IBM szakért?i szerint mindez rendkívüli felel?tlenségre vall, hiszen becsléseik szerint mintegy 12 liter víz veszik azzal kárba, ha a fogmosás körülbelül két perces ideje alatt folyamatosan folyik a víz.
A kutatás megállapításai szerint a fiatalok kiemelked? arányban pazarolják ugyan a vizet, de ez a szokás sajnálatos módon a brit lakosság jelent?s, igaz régionként eltér? arányú részére jellemz?. Skóciában például a megkérdezettek 71, Yorkshire és Humberside régióban 67, Északkelet-Angliában 65 százaléka, Walesben és Kelet-Angliában viszont kevesebb, mint a fele pazarolja a vizet. A teljes feln?tt lakosság körében szintén a fogmosás közben nyitva hagyott csap a leggyakoribb energiapazarló tevékenység. A britek átlagosan 43, a n?k 45, a skótok 56, a Yorkshire és Humberside régióban él?k 50 százalékára jellemz? ez a felel?tlenség.
A nyitva hagyott vagy felejtett csapokkal, félig töltött mosógépekkel egy átlagos brit feln?tt a felmérés szerint 2009 júniusának els? hetében mintegy 277 liter tiszta ivóvizet pazarolt el. Háztartásonként mintegy 70 liter, országos szinten közel 1,8 milliárd liter víz veszett kárba egyetlen nap alatt a vizsgált id?szakban.
Ruhaszárító vagy izzólámpa?
A felmérés szerint pazarló viselkedésük mellett a fiatalok energiafogyasztási ismeretei is meglehet?sen hiányosak: a 18 és 24 év közötti generáció 55 százaléka nem tudta helyesen eldönteni, vajon a ruhaszárító, a hagyományos izzólámpa, a vízforraló, a televízió, a h?t?szekrény vagy a hajszárító használ-e több energiát.
Ez az arány a teljes népesség körében alacsonyabb ugyan, de még mindig meglehet?sen magas. A kutatás szerint a feln?tt brit lakosság mintegy 43 százaléka nem tudja a helyes választ a kérdésre.
A két nem közül a n?k bizonyultak tájékozottabbnak: 60 százalékuk helyesen jelölte meg a ruhaszárítót, a férfiaknak viszont közel fele bajba került a kérdéssel. Regionális szinten a londoniak és az északkeleti országrészben él?k ismeretei a leghiányosabbak, a helyiek közel 50 százaléka nem válaszolt helyesen a kérdésre. Ezzel szemben a délnyugati régióban él?k 36, a walesiek csak 32 százalékának okozott gondot a helyes válasz megadása.
A zöld attit?d nem elég
- Az attit?dváltoztatás szociálpszichológiájában sok évtizedes megfigyelés, hogy nem elegend? a tudatos gondolkodás szintjén megváltoztatni a véleményt – elemzi a kutatást Síklaki István, az ELTE Társadalomtudományi Karának dékánhelyettese.
A szakért? szerint a gondolkodás megváltozásából nem következik automatikusan, hogy a viselkedést az új attit?d fogja irányítani. Ehhez számtalan, gyakran igen egyszer? hétköznapi tanács, trükk, megoldás szükséges, hogy a fejben lév? attit?dhöz az automatizmus szintjén társuljon az annak megfelel? magatartás.
- Érthet?, hogy a megkérdezett fiatalok környezettudatosabbak voltak, mint az id?sebbek, hiszen ?k sokkal intenzívebben részesültek ebben a kommunikációban. De csak az általános elvek, a globális következmények szintjén - kommentálta az eredményeket Síklaki István. Mint mondta, ha a kommunikáció olyan praktikus gyakorlatokra is kiterjedne, mint például "Ha a poharad megtöltése után elzárod a vizet, naponta 12 liter vizet megtakarítasz. Egy mozdulat az egész!", és hasonlók, akkor valószín?leg nem volna ekkora a különbség a tudatos attit?d és a tényleges magatartás között.