|
|
2012.01.26. 13:08
Pénteken kezdik nyomni az észak-balatoni térség helyi pénzét, a Balatoni koronát, amely várhatóan március végén kerül forgalomba - mondta Leitold László, a Kinizsi Bank vezérigazgató-helyettese csütörtökön a veszprémi közgyűlésben.
2012.02.15. 15:23
A szekeresgazdák voltak Komárom szinte legtekintélyesebb polgárai, akik foglalkozásuk mellett közel fél évszázadon át őrizték hagyományaikat. Életmódjukról, viseletükről, hétköznapjaikról a gazdák leszármazottai által megőrzött tárgyak segítségével rendezett március végéig látható kiállítást a Klapka György Múzeum.
2012.02.15. 14:58
Tükröt tart az elmúlt egy év eseményei elé a Berlinale: a rangos filmfesztiválon az arab tavasszal, a japán cunamival és atomkatasztrófával, valamint az "elégedetlenek" mozgalmával foglalkozó filmek is szerepelnek.
2012.02.15. 14:09
Egy mobil vészjelző készüléket kaphatnak a IX. kerületben azok a bántalmazott nők, akik részt vesznek a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE) a nők védelmében indított kísérleti programjában
Soha ne felejts el játszani, és boldog ember leszel! - Lengyák István, a magyar kultúra lovagja gyermekszeretetről és humorról
2012.02.13. 15:00
Évtizedek alatt már több mint 1200 iskolában, óvodában, könyvtárban és művelődési intézményben mutatta be a gyerekeknek itthon és külföldön Lengyák István az általa harminc éve kitalált ollóvágta módszert. A nagykanizsai pedagógus a barkácsoló kedvű gyerekek számára egy kettéhajtott kartonlapból képes több száz féle állatot készíteni, tulajdonképpen egyetlen ollókanyarintással. És nemcsak a "megrendelő" kívánsága alapján rajzolja meg a kért figurát, hanem hozzá mindig jár némi humoros körítés is, hogy valóban szórakoztatva tanuljanak az apróságok.
2012.02.13. 14:18
Jól indíthatják az évet a dohánytermelők az idén, hiszen az utóbbi időszak legjobb árbevételét érték el tavaly - közölte Bényei Illés, a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének (MADOSZ) elnöke hétfőn az MTI érdeklődésére.
2012.02.10. 14:33
A római kormány szerint álomvilágban élnek és nem akarnak szembenézni a valósággal az olasz fiatalok, akik még mindig úgy gondolják, nem kell a családi fészektől eltávolodni ahhoz, hogy munkát és megélhetést találjanak - olvasható a Der Spiegel című német napilap internetes oldalán.
2012.02.10. 14:00
Porcelánvarázslat címmel rendez kiállítást a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. a veszprémi Petőfi Színház aulájában péntektől a teátrum legújabb bemutatójához kapcsolódva.
2012.02.10. 11:59
Vonzó lehet a romániai egyetemeken fizetendő hatszáz és ezer euró közötti éves tandíj a magyarországi diákoknak - állapítja meg a Krónika című napilap.
|
2012.02.10. 11:51
Több mint 300 millió dohányos van Kínában
2012.02.09. 15:12
Az utóbbi két évtizedben tavaly történt a legtöbb halállal végződő cápatámadás világszerte, összesen tizenkettő.
2012.02.09. 15:07
Kézműves galéria, könyvtár, művészeti csarnok, teaszalon és látványkonyha is várja a közönséget az új budapesti Koreai Kulturális Központban, amelynek hivatalos megnyitóját pénteken tartják.
2012.02.09. 15:02
Mintegy 38 vadászatra jogosultat és 289 vadászt ellenőriztek múlt szombaton a megyei vadászati hatóságok, a rendőrhatóság és az állategészségügyi hatóság közreműködésével, az ellenőrzések alkalmával kirívóan súlyos szabálysértést nem tapasztaltak a szakemberek
2012.02.09. 14:20
Fizetésemelést, a munkáltatók által fizetett, mindenre kiterjedő egészségügyi biztosítást, magasabb nyugdíjjárulékot és személyes pánikgombot kapnak a New York-i szállodák személyzetének tagjai - beleértve a szobalányokat - írta szerdán a The New York Times.
2012.02.09. 13:39
Jade-maszkot fedeztek fel Teotihuacan-romvárosban, a Nap-piramisban - jelentette be az a mexikói kutatócsoport, amely 2008 és 2011 között tárta fel a 65 méteres építményt.
2012.02.09. 11:46
Jóváhagyta az önálló magyar tannyelvű iskola és óvoda létrehozását a partiumi Kisjenő-Erdőhegy városi tanácsa – írja a Nyugati Jelen című aradi központú napilap csütörtöki számában.
2012.02.09. 11:38
Az 1. számú Lendvai Kétnyelvű Általános Iskolában kísérleti jelleggel az idén szeptemberben az első osztályban elindul a párhuzamosan folyó kétnyelvű írás- és olvasástanítás.
2012.02.08. 14:15
Elhunyt a világ utolsó olyan nyilvántartott veteránja, aki uniformisban szolgált az I. világháború idején.
2012.02.08. 13:07
Az emelkedő vízszint és a talaj süllyedése igen komoly aggodalomra ad okot a mindössze három méterrel a tengerszint felett fekvő kínai városnak, Sanghajnak.
|











































