• ÉLETMÓD
  • UTAZÁS
  • OTTHON
  • GASZTRO
  • SPORT
  • KÖZÉLET
  • SZABADIDŐ
  • SZTÁRVILÁG
  • ZÖLD
  • ÉRDEKES

SZABADIDŐ


Örkény Színház
2012.01.16. 15:27 Szerző: Színesvilág
Örkény István születésének 100. évfordulója alkalmából gyerekeknek szóló, háromrészes sorozatot indít neves meseillusztrátorok közreműködésével a budapesti Örkény Színház; először január 22-én, a magyar kultúra napján várják meseolvasással a gyerekeket.

Örkény István Meselevelek című könyvéből a színház művészeinek előadásában hallhat részleteket a közönség. A programsorozat vasárnap délelőtti első eseményén Mácsai Pál tart felolvasást, az ezt követő illusztrációs játékot Takács Mari és Kun Fruzsina illusztrátor vezeti. A körülbelül kétórás program házigazdája Both Gabi író.
   

 "Örkény meséi annyira szellemesek, hogy szeretnénk, ha jobban a köztudatba kerülnének" - mondta az MTI-nek Mácsai Pál, a színház igazgatója az Örkény-évforduló és a magyar kultúra napja apropóján szervezett eseményről.
    

Felidézte, hogy Hallgass ide! címmel két hasonló sorozatot is rendezett már korábban a színház, amelynek alkalmával színészek olvastak fel meséket a gyerekeknek. A mostani eseménysorozat tulajdonképpen ennek folytatása. "Szokjanak a gyerekek a színházba, halljanak jó szövegeket, ez a cél" - mondta, hozzáfűzve, hogy ilyenkor összegyűlik 40-100 gyerek is.
    

Az Örkény Színházban ezt követően február 19-én és április 1-jén várják a gyerekeket meseolvasással, a belépő ára 200 forint.
    

Nyereményjátékot is szerveznek: azok a gyerekek, akik mindhárom alkalommal részt vesznek a programon és összegyűjtik belépőjegyeiket, sorsoláson vehetnek részt, amelyen a Meselevelek című könyvet és annak hangoskönyv-változatát is megnyerhetik.
    

Január 22-én este Parti Nagy Lajos Ibusár című előadásával köszönti az Örkény Színház a magyar kultúra napját. A színház aulájában látható előadás a darab monodráma-változata, amelyben Sárbogárdi Jolán szerepét Bíró Kriszta formálja meg, a rendező Pelsőczy Réka.
   

 A magyar kultúrát 1989 óta ünneplik január 22-én; Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.

Helyszín: Budapest
Forrás: mti.hu


Bejelentkezés után hozzászólhat ön is!
Írja be felhasználói nevét és jelszavát, majd kattintson a fejlécben a Belépés gombra.


Még nincs hozzászólás, új téma indítása


További cikkeink megtekintéséhez használja a keresőt!
 Képes ajánló
Butít a cukor A Parkinson-kór korai jelei a vastagbélben is megtalálhatók Rockfesztivál júliusban Szigethalmon
Az európai országok közül Szerbiában a legrosszabb az egészségügyi ellátás Indul a balatoni szezon Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el a tiszti főorvosok
Kajak-kenu pótkvalifikáció - Mégis van esély egy újabb kvótára? Gyilkos dinoszauruszok népesítették be Ausztrália dél-keleti részét Világörökség napja a Fertő-tájon szombaton
 
 Bejelentkezés
 
 Hírdoboz
Amennyiben Ön rendelkezik saját honlappal, és szeretné azon a legfrissebb híreinket megjeleníteni, lehetősége van elhelyezni honlapján egy hírdobozt. Tovább!
 
 Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg az e-mail címét!

 
 Horoszkóp
 
 Fotógalériák
 
 Szavazás
Hány órát dolgozik átlagosan egy héten?
 50 óránál többet
 40 és 50 óra között
 35 és 40 óra között
 35 óránál kevesebbet
 
 Kedves Olvasó!
Mindenkivel történnek, hihetetlen, érdekes, megbotránkoztató, kellemes vagy éppen kellemetlen dolgok. Ha Ön úgy érzi érdemes nyilvánosság elé tárni, kérjük küldje el nekünk!
További részletek itt!
 
 Hírgyűjtő
 

 Fórum
 
 Időjárás
 

 Egyedi ajánlat
Gazdaságiklub
Jelentkezz, vásárolj és legyél részese a magyar gazdaságnak.
WeblapCsomag
Te is keress pénzt 70%-os jutalékkal
Érdekes
Nézd meg.
 
 Egyéb linkek
 

Egyedi Ajánlatok

Gazdaságiklub
Jelentkezz, vásárolj és legyél részese a magyar gazdaságnak.
WebCsomag Ajánlat
Te is keress pénzt 70% jutalékért
Érdekes
Nézd meg.