• ÉLETMÓD
  • UTAZÁS
  • OTTHON
  • GASZTRO
  • SPORT
  • KÖZÉLET
  • SZABADIDŐ
  • SZTÁRVILÁG
  • ZÖLD
  • ÉRDEKES

SPORT


Öttusa évzáró - Díjazták az éremszállítókat
2011.12.27. 14:39 Szerző: Színesvilág
Budapest, 2011. december 21., szerda - Felszabadult, könnyed hangvételű értékeléseket hallgathattak meg a meghívottak a Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) szerdai, budapesti évzáró estjén, köszönhetően annak, hogy a sportág hazai képviselői nagyon sikeres idényt produkáltak.

A felnőtt és utánpótlás korosztályok versenyzői összesen 28 érmet - 14 aranyat, 8 ezüstöt és 6 bronzot - szereztek a világ-, illetve Európa-bajnokságokon. A felnőtt eredményeket a hétfői Sportcsillagok Gálaestjén is elismerték, három kategóriában is díjazták a sportágban tevékenykedőket: a magyar sportújságírók szavazatai alapján a férfi válogatott és Pálvölgyi Mikós szövetségi kapitány második, Kovács Sarolta pedig harmadik lett.

Szabó Lajos elnök többek között arról beszélt, hogy tulajdonképpen nincs hír a sportágon belül, merthogy nincsen semmilyen vihar. "Jó a légkör - szögezte le. - Idén is sokat tettünk a generációs kapcsolatok ápolásáért, a rendelkezésünkre álló kevés pénzt pedig jól osztottuk be" - utalt röviden a háttértevékenységre.

Pálvölgyi Miklós megemlítette, hogy a rosszul sikerült tavalyi, csengtui világbajnokság jókor jött figyelmeztetés volt, és talán emiatt is voltak koncentráltabbak idén a versenyzők, akik most megtapasztalhatták, hogy "megy ez mégis". Önbizalom növelő lehetett az is - mint mondta -, hogy az Európa-bajnokságon a váltókban jól teljesítettek a kombinált számban, ennek köszönhetően elhitték, hogy meg tudják oldani ezt a feladatot is, aminek a későbbiekre is volt kihatása.

"Két női és két férfi olimpiai kvótával rendelkezünk, de biztos vagyok benne, hogy a fiúknál néggyel, a lányoknál pedig hárommal rendelkezünk majd a kvalifikációs időszak végén, így lesz kikből válogatni" - tette hozzá. A szövetség az ünnepségen díjazta az eredményes sportolókat, illetve köszönetet mondott a szponzoroknak a támogatásért. Az év öttusázója Kovács Sarolta és Marosi Ádám lett, a juniorok közül pedig ugyancsak Kovács, illetve Demeter Bence emelkedett ki.

Forrás: mti.hu


Bejelentkezés után hozzászólhat ön is!
Írja be felhasználói nevét és jelszavát, majd kattintson a fejlécben a Belépés gombra.


Még nincs hozzászólás, új téma indítása


További cikkeink megtekintéséhez használja a keresőt!
 Képes ajánló
Kína Achillesz-sarka - Halálos demográfia A dél-amerikai táblahegyek különös élővilága - Sziklamászó békák A rétegvíz kiaknázása miatt is nő a tengerszint
Össztámadás a mutyizások ellen - Indul az antikorrupciós program Vérnyomáscsökkentő sajt? A különböző ízek intenzitása másként változik a hőmérséklettel
Pénteken kezdődik a Korok Fesztiválja Balatonfüreden Földrengés - Mario Monti a földrengés sújtotta városokba látogatott A prosztatarák eddigiektől eltérő molekuláris altípusát fedezték fel
 
 Bejelentkezés
 
 Hírdoboz
Amennyiben Ön rendelkezik saját honlappal, és szeretné azon a legfrissebb híreinket megjeleníteni, lehetősége van elhelyezni honlapján egy hírdobozt. Tovább!
 
 Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg az e-mail címét!

 
 Horoszkóp
 
 Fotógalériák
 
 Szavazás
Hány órát dolgozik átlagosan egy héten?
 50 óránál többet
 40 és 50 óra között
 35 és 40 óra között
 35 óránál kevesebbet
 
 Kedves Olvasó!
Mindenkivel történnek, hihetetlen, érdekes, megbotránkoztató, kellemes vagy éppen kellemetlen dolgok. Ha Ön úgy érzi érdemes nyilvánosság elé tárni, kérjük küldje el nekünk!
További részletek itt!
 
 Hírgyűjtő
 

 Fórum
 
 Időjárás
 

 Egyedi ajánlat
Gazdaságiklub
Jelentkezz, vásárolj és legyél részese a magyar gazdaságnak.
WeblapCsomag
Te is keress pénzt 70%-os jutalékkal
Érdekes
Nézd meg.
 
 Egyéb linkek
 

Egyedi Ajánlatok

Gazdaságiklub
Jelentkezz, vásárolj és legyél részese a magyar gazdaságnak.
WebCsomag Ajánlat
Te is keress pénzt 70% jutalékért
Érdekes
Nézd meg.