• ÉLETMÓD
  • UTAZÁS
  • OTTHON
  • GASZTRO
  • SPORT
  • KÖZÉLET
  • SZABADIDŐ
  • SZTÁRVILÁG
  • ZÖLD
  • ÉRDEKES

KÖZÉLET


Újra megrendezik a fizika napját a Szegedi Tudományegyetemen
2012.01.26. 13:40 Szerző: Színesvilág
Újra megrendezik a fizika napját a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), szombaton a résztvevők betekinthetnek a laboratóriumokba, maguk is végezhetnek kísérleteket, és számos érdekesség mellett megismerkedhetnek az intézményben folyó tudományos és oktatási munkával.

Az immár hatodik alkalommal megrendezett eseménynek kettős célja van: népszerűsíteni a fizikát, az egyetemen folyó kutatást, oktatást – különösen a középiskolás korosztály tagjai körében -, és bemutatni, milyen szoros kapcsolat van a tudományos eredmények és a mindennapi élet között – közölte Szalai Tamás doktorjelölt.
    

A látogatóknak – akik közt a korábbi esztendőkben a diákok mellett szép számmal voltak szülők és más idősebb érdeklődők is – bemutatják az intézményben folyó ipari kutatásokat, azok a középiskolások pedig, akik fontolgatják, hogy a szegedi egyetemen folytatják majd tanulmányaikat, feltehetik kérdéseiket a jelenlegi hallgatóknak.
    

A látványos bemutatókkal és kvízjátékkal gazdagított programra az egyetem Dóm téri, nagyszabású felújításon átesett fizikus épületszárnyában kerül sor. A standoknál számos érdekes és látványos kíséreltetnek lehetnek szemtanúi a vendégek, melyek többségét maguk is kipróbálhatják. Készül majd színes szökőkút, kiderül, miként mérhető meg az elektromos töltés pontos nagysága, hogy működik a fotoakusztikus aeroszolmérő, és az is, mire képes a légnyomás ereje.
    

A résztvevők izgalmas tudományos előadásokat is hallhatnak majd: Bozóki Zoltán a Szegeden folyó környezetfizikai kutatásokról, Gingl Zoltán a modern eszközök elektronikájáról és informatikájáról, Vinkó József a 2011-es fizikai Nobel-díj hátteréről, Czirják Attila pedig az elméleti fizika érdekességeiről beszél majd.

Helyszín: Szeged
Forrás: mti.hu


Bejelentkezés után hozzászólhat ön is!
Írja be felhasználói nevét és jelszavát, majd kattintson a fejlécben a Belépés gombra.


Még nincs hozzászólás, új téma indítása


További cikkeink megtekintéséhez használja a keresőt!
 Képes ajánló
A rétegvíz kiaknázása miatt is nő a tengerszint Össztámadás a mutyizások ellen - Indul az antikorrupciós program Vérnyomáscsökkentő sajt?
A különböző ízek intenzitása másként változik a hőmérséklettel Pénteken kezdődik a Korok Fesztiválja Balatonfüreden Földrengés - Mario Monti a földrengés sújtotta városokba látogatott
A prosztatarák eddigiektől eltérő molekuláris altípusát fedezték fel Evezős pótkvalifikáció - Újabb két magyar egység döntős Újabb kispanda került a veszprémi állatkertbe
 
 Bejelentkezés
 
 Hírdoboz
Amennyiben Ön rendelkezik saját honlappal, és szeretné azon a legfrissebb híreinket megjeleníteni, lehetősége van elhelyezni honlapján egy hírdobozt. Tovább!
 
 Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg az e-mail címét!

 
 Horoszkóp
 
 Fotógalériák
 
 Szavazás
Hány órát dolgozik átlagosan egy héten?
 50 óránál többet
 40 és 50 óra között
 35 és 40 óra között
 35 óránál kevesebbet
 
 Kedves Olvasó!
Mindenkivel történnek, hihetetlen, érdekes, megbotránkoztató, kellemes vagy éppen kellemetlen dolgok. Ha Ön úgy érzi érdemes nyilvánosság elé tárni, kérjük küldje el nekünk!
További részletek itt!
 
 Hírgyűjtő
 

 Fórum
 
 Időjárás
 

 Egyedi ajánlat
Gazdaságiklub
Jelentkezz, vásárolj és legyél részese a magyar gazdaságnak.
WeblapCsomag
Te is keress pénzt 70%-os jutalékkal
Érdekes
Nézd meg.
 
 Egyéb linkek
 

Egyedi Ajánlatok

Gazdaságiklub
Jelentkezz, vásárolj és legyél részese a magyar gazdaságnak.
WebCsomag Ajánlat
Te is keress pénzt 70% jutalékért
Érdekes
Nézd meg.